Tegnap volt egy svéd órám, amin semmit sem értettem, mert a nőci végig svédül beszélt. Röhögnöm kellett...Szerencsére összehaverkodtam egy kínai csajszival, aki mellettem ült. Ő tanult már svédül, így tolmácsolt nekem.
Tegnap este vacsiztunk, mikor megjelent az én kis fürdőszoba-társam, Pato a Thaiboy. Közös a fürdőszobánk vele, de kb. ez volt a második alkalom, hogy láttam. Persze egyből összenéztünk a finn lánnyal, hogy na végre őt is látni. Nem maradt sokáig.
Ma éjszaka megint alig bírtam aludni. Nem tudom miért, gyanakodtam már a teára is, de egész délután nem ittam, lehet az ágyam van rossz helyen, nem tudom.
Aztán megvolt az első projekt management órám is. Voltunk kb. 30-an egy előadóban. Az előadó ismételten nagyon jó és szép volt, mindne kütyüvel felszerelve.
Khm. az előadásból nem sokat értettem. Lesz valami házi is, ami még nem teljesen világos... Elmentünk a koordinátorhoz utána, van más felvehető kurzus is, amit majd megnézek és utána lesz időm választani. Amelyik jobb lesz. Még szerencse, hogy nem szügséges a kredit nekünk. Asszem akkor lennénk bajban.
Az órák között , ami 9:15-től volt 15-ig, volt egy 20 perces kávészünetünk (mert a svédek mindig kávéznak), aztán volt egy 85 perces ebédszünetünk is. Hazajöttem kajálni. Simán volt időm összeütni egy zacskós levest, hagymás-főtt krumplit, meg sült halat. Ismét együtt ettünk az idősebbik kínai csajjal. Ő együtt eszi a levesét, a másodikkal és pirítóst eszik hozzá. (ja és a kínaiak úgy tartják, hogy a forró víz ivása jót tesz az egészségüknek, nem tesznek bele semmit) Elmosogattam, ittam egy ici-pici kávét is, aztán mentem vissza.
Este nagyon csend van a szinten, most már van egy-két ember, akinek vizsgája van.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.