Nos, azt hiszem megint elmaradtam két nappal. Sebaj.
Tegnap este ismét közös vacsink volt, carbonarat ettünk. Olasz kaja, olaszok, finnek, meg magyarok.
Maffia
Előtte elmentünk Riikkával bevásárló körútra. Hát csak nincs darált kekszük! És meggybefőttjük sem! Így tervezet 1. törölve, mely szerint keksztekercs vagy kekszgolyó lett volna a meglepi...
Így tervezet 2. lépett életbe. Aztán mivel nincs meggy, a meggyes pite helyett más bogyós süti készült. Málna és fekete kis bogyók voltak a csomagban, amik nagyon jó ízt és illatot adtak neki.
Vacsora után tálaltam és volt sikere. Azt hiszem legközelebb is fogok csinálni valamit. :)
Utána kártyaparti, ami ismét viccesre sikeredett, aztán szunya. Kicsit megijedtem, hogy elromlott a fényképezőm, mert abszolút sötét volt, de mára remélem megjavult.
Ma pedig sokáig aludtam, aztán főztem csirkehusit, borsóval,meg fokhagymával. A nevét nem tudom, de az mindegy is,mert nagyon finom lett. Hozzá meg rizst.
De próbáltam már ezeket is
A konyhában találkoztam a fürdőszoba társammal, most végre sikerült is pár szót váltanunk, mert ő is főzött.
Ma este van a kínaiak szilvesztere, így hatalmas kaja partyt rendeztek. Persze mi is ott voltunk, meg néhány kínai még és néhány svéd srác is. Ezek a svédek. Nagyon csúnyák, illetve nincs csúnya, csak nem ittunk még eleget- tudom Levi! Szóval, eddig úgy vélem két fajta svéd srác van. Az egyik csoport, aki hordja ezt az idétlen csőnadrágot, ami abszolút nem áll nekik jól. A másik, aki úgy néz ki, mint aki 50 évvel ezelőttről csöppent ide. Na a maiak inkább a második tábort erősítették, de talán jobb is.
Szóval volt kínai zene, kínai ételek, fűszerek, és kínai emberek. Mindenki csinálta a maga kis kajáját.
Az egyik fűszer már a készítéskor csípte a torkomat. Aztán mikor elkészült kitették az asztalra és mindenki azt kóstolt, amit akart. Vagyis mindent.:)
Hát, őő, izé. Volt közte egész jó kaja, de volt, amit alig bírtam lenyelni. Ettem valami felcsavart kis husikát, káposztával meg tésztával,
csirekhusit kétfélét. Ebben pedig olyan fűszer volt, amit még sosem ízleltem.Valami svéd speckó kaját, amit ott hagytam, mert annyira rossz votl, de a hab a tortán a másik svéd kaja volt. Kinézetre tök jól nézett ki, lila volt. Kb. azt gondolta volna az ember, hogy valami krumplisaláta vagy édesség. Ettem egy picit a Riikkáéból ésmég ez volta szerencse.. . Undorító íze volt..ááá.
Na itt a lila méreg
A kajálás előtt tejberizst akartam csinálni, de most úgy érzem, nincs rá szükségem...:)
Utána játszottunk még egy játékot, aztán elköszöntem. Sajna képet nem csináltam, max elkérem valakitől.
Röviden ennyi a mai napról. Azért jó, hogy már ezt is próbáltam.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.